D (3): Pietrangelo Edmundson Bouwmeester Gunnarsson Bortuzzo stb
G (1): Allen Hutton
Miért?
- Taraszenko, Schwartz, Steen, Stastny, Pietrangelo, Edmundson és Allen evidens
- Berglund és Sobotka két korrekt játékos, korrekt szerződéssel, de szerintem csak 1 kell nekünk és nem kéne ingyen elveszíteni valamelyiküket, inkább az ED után cserélném el egyiküket. Armstrong állítólag egy 2nd-ért el tudta volna adni többször is Sobotka jogait, akkor új, élő szerződéssel gondolom pláne eladható, és ennyit akkor valószínűleg Bergy is érhet
- Reaves sokkal többet ér a csapatnak annál, hogy csak úgy bukjuk. Ligaszinten is egyedi bunyós aki túlélte az enforcerek kihalását mert hokizni is tud + öltözői jelenlét + kedvenc
- Lehterától (a szerződésétől) meg kell szabadulni, akár a VGK-nak, akár másnak elsózva. Ha ez nem sikerül, akkor kivásárolni.
- Perront használnám Lehtera elsózására: odaadnám valami pickért a VGK-nak, ha Lehterát választják ki tőlünk. A playoff betli ellenére jó játékos jó szerződéssel, hátha ráharapnak.
- Bouwmeester Armyék fejében tuti evidens, én csak azért nem írtam az első sorba, hogy jelezzem, elvileg az ED jó alkalom lenne megszabadulni a szerződésétől, ha ez prioritás lenne, mert ők tuti vinné GMGM (rutinos olimpikon számukra jó caphittel), de szerintem JBo szerződése nem annyira problémás, plusz valaki biztos adna érte valami használhatót, ha mégis kidobnánk.
- A többiek pótolhatóak, Upshall meg maradjon UFA (addig se kell bevédeni), majd kapna tőlem szerződést az ED után
Ideális kimenetel nálam --> Megkapják Perront, ha Lehterát húzzák
Kevésbé ideális kimenetel --> Nem kell nekik Lehtera és akkor bukjuk Perront/Jaskint/Huttont/Gunnarssont/Brodziakot/Bortuzzot (kb ebben a sorrendben reális) amibe nem halunk bele
Zárójel: esetleg annak van még valami minimális valószínűsége, hogy megegyeznek a 48 órás ED előtti ablakban az RFA Yakupovval és akkor ezzel tőlünk őt viszik el.
Na, akkor a 7-3-1 alapján:
1: Allen
3: Petro, Parayko, Edmundson
7: Tarasenko, Schwartz, Fabbri, Stastny, Steen(?), Sobotka (az új szerződése miatt talán?), Perron(???)
Ami engem illet, a Reaves-Brodziak-Upshall triót bármikor bevédeném a Steen-Sobi-Perron hármassal szemben. Egy ilyen 4. sor sokkal többet ér, mint egy sérülékeny Steen plusz a Sobi-Perron harmadik soros páros. De ez üzlet, szóval...
Mondjuk nem tudjuk, hogy csak kozmetikai műtétről van-e szó és Army szerint nem is szükséges dúsítani az ajkait
"I'll tell you, I saw it yesterday too and I was wondering,"Armstrong said. "I called (Tarasenko) and he just said, 'I've got issues, but nothing that's going to need surgery.' We're working on his issues. He's a big man that plays big minutes that goes against the other team's most physical top players. So I'm not shocked he's not feeling great."
"There's a little bit lost in the transition from the Russian agent to the Russian coach to the Russian media how it came across," he said.
"There's nothing to talk about,"Tarasenko said Tuesday. "It's offseason starts right now, so everyone has injuries. We have a time to get healthy and be ready for next year. I don't feel good right now because we lost."
***
- Parayko megy a VB-re
- Armstrong hosszú távú szerződést akar vele kötni mihamarabb a nyáron - nem bridge, helyes, nálam 8 év X annyi amennyit kér
- Steent nem kell műteni
- Yakupovot viszont az első kör alatt kellett, a bal térdét
- Fabbrit várják az edzőtáborra
- Brodeur nem marad kapusedző hanem visszatér GM-inasnak, viszont az új kapusedző kiválasztási folyamatát ő menedzseli
- expansion drafton 7-3-1 lesz
Kiderült mi volt Steen sérülése: lábtöréssel játszott
Jeremy Rutherford
Steen insisted he didn't want to take away from focus on team but acknowledged he did suffer a broken foot in GM 1 against Minnesota.
Steen's foot was further broken* on the blocked shot in Game 4. Very tough not to play Game 5, he said, but gave it a go tonight.
*Clarification: After breaking his foot against Minnesota, Steen suffered further complicated damage in Game 4 but it wasn't another break.
Gyakorlatilag ugyanazokat mondjuk, amit hozzáfűznék még:
Berglund - pár hónapja kapott új szerződést (4x3.85), ami akkor oké volt, de így hogy visszahoztuk Sobit is (és ő is kapott 3x3.5), gyakorlatilag ugyanazt a posztot duplázta meg Armstrong... (illetve Barbi is)
Bouwmeester - igen, igazából ő innentől kezdve lesz hogy nem fogja megérni az 5.4-es fizuját, de már csak két év van hátra, addig meg nem lesz drasztikusan használhatatlan, úgyhogy szerintem ő valószínűleg kipörög majd és inkább Gúnár válik hamarabb létszám felettivé a baloldalon (ahova jöhet Dunn, Walman, Lindbohm).
Stastny - már csak 1 évig drága, utána szerintem jó eséllyel aláír valami barátságosabb szerződést és még egy pár évig oké második center lesz, de igen, mindenképp kéne legalább egy másik ilyen kaliberű center, de inkább jobb.
Remélem nem a próféta beszél belőlem, de szerintem jövőre még szarabbak leszünk.
Attól függ, ha kipakolnánk a 21 db harmadik soros kaliberű arc mondjuk felét, és abból a fizuhegyből fejlesztenénk a top6ot, akkor szerintem nem lenne gond. Csak az a baj, hogy ezt a mai helyzetet is Armstrong állította elő. Top6 C és RW kéne valami úton-módon, ha valóban jobbak akarunk lenni:
Schwartz-X-Taraszenko
Fabbri-Stastny-X
Steen sérülékenysége engem kezd aggasztani a szerződése miatt. Perron 0 volt a playoffban, de 1 év 3.75tel ez még egy használható szerződés jövőre. Ők a maradék elvileg Top6 kaliber.
S akkor a megnyirbálandó "tucat", ami valójában 8:
Lehterára semmi szükség, 4.7ért pláne.
Sobotka vagy Berglund közül az egyikre nincs szükség middle6 RW/C poszton, mivel van a fiatal és olcsó és cost-controlled Barbi ugyanide. Berglund/Sobotka-Barbi-X harmadik sor mondjuk.
Jaskin és Sanford közül is az egyik fölösleges alsó soros olcsó bengának.
Paajarvi és Yakupov közül is az egyik fölösleges alsó soros gyorsnak. Yakupovot megnéztem volna ha Yeoval kezdjük a szezont, de az a baj 2.5 millióról lesz most RFA a nyáron, azért nem dolgozott meg, Paajarvi meg sokkal olcsóbb.
Ha csak a Lehtera-Berglund-Yakupov triót kivonom, az 11 millió cap space! Rengeteg pénzt égetünk itt el.
Az Upshall-Brodziak-Reaves negyedik sor egyben kéne maradjon szerintem.
A védelemmel nincs gond, ráadásul ügyes gyerekek érnek be. Allen pedig ezzel a playoffal nagyon szimpatikussá tette a nyáron induló 4,35 milliós hosszabbítását.
Na, itt a vége fuss el véle...
De ilyen ez, két 3. sorral nem lehet messzire menni a PO-ban, ebben a csapatban most ennyi volt, nem több.
Szögezzük le, hogy a Preds sem egy kiemelkedő csapat, de nagyon jól össze vannak rakva, és tökéletesen megvalósítják amit az edző kér tőlük. Most már nekik fogok drukkolni Nyugatról, sosem voltak még döntőben, had menjenek.
Ezen a 11 meccsen egy dolog szemet szúrt nekem. Lassúak vagyunk, rettentően. Ha rohanni kell, végünk van.
Fabbri borzasztóan hiányzott végig. Szerintem Tarasenko is emiatt volt meglőve, így ő volt az egyetlen, akire igazán figyelnie kellett az ellenfélnek, és ezt a Minny, meg most a Preds is jól megoldotta. Schwartz, úgy gondolom, liga szinten underrated, ő nem is kapott olyan szoros őrizetet, és amennyire lehet termelt is. Igazi PO performer, nagy kincs!
Yeo-t szidtuk párszor a defense-first taktikája miatt, de tegyük a kezünket a szívünkre, ezzel a játékosállománnyal, amivel mi megérkeztünk a rájátszásba, mit lehet csinálni? Ha a 2. és 3. támadósorod a Steen, Berglund, Perron, MPS, Jaskin, Lehtera, Sobotka nevekből tevődik össze, akkor meg van kötve a kezed. Ez egyszerűen nem egy olyan minőség, ami képes lenne gólokat termelni, vagy meccseket eldönteni. Egyedül Steen az aki magasabb szinten van egy harmadik soros játékosnál, de társak nélkül ő is meg van lőve, ez látszott is rajta végig, de ezért nem tudom hibáztatni.
Ami jó: Allen-re most már nyugodt szívvel rá merem bízni a csapatot, számomra bizonyított. Még mindig nagyon fiatal, minden meccsel csak egyre rutinosabb lesz, és most kiderült, hogy teher alatt is képes magas szinten teljesíteni, egyáltalán nem rajta múlt.
A 4. sorunk továbbra is zseniális, az egyik legjobb 4. sor liga szinten szerintem. Egyben kéne őket tartani.
Parayko-Ed páros. Hány évesek? 22-23? Néha még egy-egy hiba becsúszik, de amúgy parádésak, jól védekeznek, és mindemellett igen komoly offensive upside-ja is van mindkét kölyöknek. Életfogytig aláíratnám mindkettőt, mert dominálni fogják a ligát, ha ilyen ütemben fejlődnek!
A jövőre nézve pár gondolat, bár lehet, hogy nem fogtok egyetérteni velem mindenben:
Kell egy #1C Tarasenko és Jaden mellé. Stastny jó center, de nem elit, és ez ide kevés, ez most látszott ebben a PO-ban.
Ha Stastny-t megtartjuk, akkor én csak és kizárólag Fabbri mellett játszatnám második sorosként (igaz ahhoz kicsit drága, de ez van). Fabbri-val jól működtek tavaly, megértik egymást, és mondjuk Steen-nel kiegészülve az már egy értékelhető második sor lenne. De ehhez tényleg kell egy elit C az első sorba. Illetve egy nagyon bevállalós 'B' opció, hogy Tarasenko-ékat Barbival centereztetjük egész évben jövőre, és meglátjuk mi sül ki belőle. A Wild ellen nem volt rossz, és ne felejtsük, hogy PO-ban kellett első soros centerként fellépnie, ami azért elég kemény dolog. Van potenciál a kisgyerekben, csak az a kérdés, hogy hol van ennek a potenciálnak a határa. De az lenne az egészséges, ha tényleg tudnánk hozni egy igazi No. 1 C-t.
Én lehet, hogy elköszönnék Bouwmeester-től is. Jól védekezik (ha épp nincs szar napja), de a pontok egyre inkább elmaradni, szinte semennyire nem veszi ki a részét a támadásokból mostanában, és ez egy első soros, "top" védőtől kevés, főleg ebben a mostani ligában, ahol egyre inkább a dinamikus játék dominál, és már fiatalabb sem lesz.
Védőkből amúgy szerencsére jól állunk a Petro-Parayko-Ed trióval. És úgy tudom a farmon is van pár ígéretes védőnk, és akár azt is bevállalnám, hogy felhozom az egyiket Petro mellé, aztán meglátjuk. De ha lesz egy jó védő a piacon, akkor akár meg is lehetne próbálni azt idecsábítani (persze ha Bo megy).
Berglund, Perron, Lehtera kuka, mind, egytől egyig. Bergy-t biztosan nem fogjuk aláíratni újra (ha mégis, akkor felkötöm magam). Perron-nak még talán egy éve van a szerződéséből? A harmadik sorban elkorizgathat még egy évet, aztán viszlát. Lehterát ki kell dobni, egyszerűen kevés erre a szintre. Szökőévente van egy jó meccse, aztán teljesen eltűnik, mint pl. ma is. Adjuk oda a Vegasnak mondjuk azért cserébe, hogy békén hagyják a 4. sorunkat. Vagy nem tudom, de jövőre nem akarom itt látni.
Sobotka... Mindig pörög, szívét lelkét kiteszi a jégre, amiért rettentően tisztelem. Most lett további évekre aláíratva. De egyszerűen nálam nem illik bele az első két sorba sehogy sem. És gondolom nem azért jött vissza, hogy újabb X évig a 3. sorban kaparjon. Esetleg meg lehetne nézni, hogy Fabbri és Stastny mellett hogy muzsikálna, de akkor meg Steen-nek nem lenne helye. Szóval nem tudom mi lehet a tervünk vele.
Továbbá az offseason-ben kell egy kis sebességet szereznünk. Ha mást nem, akkor valami pörgős 3. sort összerakni, akik időről időre képesek veszélyt generálni az ellenfél kapujánál, és bele tudnak menni a rohanásba is ha kell. Valamint ha sérülés vagy egyéb gond van, akkor pár meccs erejéig fel tudnak lépni a második sorba, és valami értékelhetőt is tudnak nyújtani, mert ha eredményt akarunk, akkor az megengedhetetlen, hogy mondjuk Fabbri sérülése akkora lyukat üssön a roster-en, mint amit most láthattunk.
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Gratula, bár a Blues-tól többet vártam, ti ezt most sokkal jobban akartátok. Nyugaton nektek szorítok, ha kiesünk, akkor az esetleges döntőben is😉
Hát ennyi volt idénre, kár érte! Kicsit többet reméltem a PO alatt, Yeo kinevezésekor nagyot szaladt a csapat, na arra az időszakra szívesen emlékszem majd vissza.
Ugyan én csak a matiné meccseket láttam élőben, de Jake-en, Edmundsonon és a negyedik soron kívül nem láttam a tüzet a többiek szemében. T-91, Perron, Bergy, Pietro.....és a többi....
Nem érdemeltünk volna hetedik, ki-ki meccset hazai jégen, teljesen megérdemelt a Preds továbbjutása!
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Most tényleg mintha történt volna valami.
Eddig ebben a harmadban elképzelés nélküli volt a játékunk.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.